Rohanunk. Egyik feladattól a másikig. Olyan, mintha az idő folyton üldözne bennünket, és nem lenne megállás. Mintha nem lennénk teljesen a magunk urai, pedig – látszólag – nem áll senki a fejünk felett fenyegetően.
Kapcsolatból születünk. Kapcsolatban válunk valakivé. Kapcsolódunk másokhoz, elsősorban a legközelebbi hozzátartozóinkhoz, aztán a szüleink és a környezetünk reakcióiból felépítjük apránként magunkat. Találkozunk a külvilággal, a tárgyak ízével, a fű színével, a homok érintésével.
„Kövér vagyok.” „Utálom a hasamat.” „Undorítóan nézek ki.” Mit mondunk szülőként, amikor a tíz-, tizenegy-, tizenkét éves gyerekünk áll előttünk, és közli valamelyik fenti mondatot?
A közösségi médiára való regisztráció, vagyis az internetes nagykorúság korhatára 13 év. Ezt az életkort nem gyermekpszichológiai kutatások alapozták meg, és még csak nem is
A saját okoseszköz – legyen az telefon vagy tablet – birtoklása komoly felelősséget jelent egy gyermek számára, és nem mindegy, hogy mikor kapja meg először.
A telefon várhat. A gyerekkor nem. Egy átlagos gyerek kb. 9–10 éves korára (sok esetben még korábban) saját telefont kap, amin keresztül egy új világ
A világ változik. Na és az ember? “Ki viszi át a fogában a szerelmet a túlsó partra?” – jutott eszembe tegnap este ez a verssor,
Már az is támogatja a baba kognitív fejlődését, ha megfogja vagy megérinti a könyvet
Volt idő, nem is olyan régen, mikor a gyerekeket miniatűr felnőtteknek tekintették. Amikor ők kaptak utoljára enni az asztalnál, természetes volt, hogy dolgozniuk kell, és
Gyerekként láttam egy filmet, ami nagy hatással volt rám. Nem emlékszem sok mindenre a történetből, de a lényeg belém égett. Azóta is velem van, és