A digitális eszközökkel a legnagyobb gond, hogy a kapcsolatokat változtatják meg, többnyire az elidegenedés irányába. A technológia növeli a távolságot ember és ember, ember és természet között, ezáltal magányt szül, ami megteremti az igényt az újabb és újabb technológiai eszközökre, legyen szó közösségi médiáról (vigyázat, a név megtévesztő!), vagy mesterséges intelligencia által vezérelt chatbotokról. Ördögi kör ez, amit jó megszakítanunk. Erre jöttem rá (újra) az elmúlt hetekben, és ezért is vagyok kevesebbet jelen a digitális térben az utóbbi időben, de most ismét itt vagyok, és mesélek kicsit arról, mitől ember az ember, és hogyan hat a kapcsolatokra a képernyő.
Kapcsolatból születünk. Kapcsolatban válunk valakivé. Kapcsolódunk másokhoz, elsősorban a legközelebbi hozzátartozóinkhoz, aztán a szüleink és a környezetünk reakcióiból felépítjük apránként magunkat. Találkozunk a külvilággal, a tárgyak ízével, a fű színével, a homok érintésével. Felfedezzük a természetet, a fizikai törvényeket (ezerszer ledobott kiflicsücsök), a dolgok ritmusát és hangzását (egymásnak ütögetett fakockák és botok).
Kapcsolat másokkal.
Kapcsolat a természettel.
Kapcsolat önmagunkkal.
A digitális eszközökkel a legnagyobb gond, hogy ezeket a kapcsolatokat változtatják meg. Az a gyerek, aki idő előtt lát rendszeresen, hosszabb ideig képernyőt, lehet, hogy új szavakat tanul, vagy némi ismerettel is gazdagodik, de valószínűleg kevesebbet fog molyolni az őt körülvevő világban. Kevesebbet csodálkozik rá a világra, ha a babakocsiban is telefont fog a kezében, és nem fog annyi mindent megosztani a szülővel sem, hiszen talán az ő arca előtt is sokszor ott a telefon.
Az a kisiskolás, aki 7 évesen saját okostelefont kap, a statisztikák szerint naponta akár 4 órát is tölthet képernyő előtt, és ahogy egyre idősebb lesz, a napi képernyőidő csak növekszik. Hol van az a pont, ahol ez már káros? Mennyi az képernyőidő, ami problémákat okoz? – kérdezik sokszor jogosan.
De mi lenne, ha nem a káros határig akarnánk elmenni, hanem megállnánk távolabb ettől a ponttól? Sokszor ugyanis csak utólag derül ki, hogy a konkrét gyereknek az a konkrét időtartam mit jelentett az életében. Rizikótényezőkről beszélünk, nem kőbe vésett tényekről, de a gyerekeink egészségét talán jobb nem kockáztatni.
Vajon miért adunk mégis készüléket a gyerekek kezébe?
Sokszor azért, mert mi is hiányt szenvedünk a kapcsolatainkban. Nem vesz bennünket körül az a bizonyos sokat emlegetett falu, ami megkönnyítené a gyereknevelést, vagy az is lehet, hogy a saját szüleinktől vagy házastársunktól sem kapunk támaszt.
Talán nekünk is küzdelmeink vannak saját magunkkal, és nem szeretnénk saját magunkkal sem kapcsolódni, és a képernyő a legjobb figyelemelterelés a számunkra is.
Szép lassan elszakadtunk a természettől, a közösségektől, végül némiképp saját magunktól is. És ebben a kapcsolati űrben megszületett a mesterséges intelligencia, ami sokak számára társsá vált. Legalábbis megadja a kapcsolat ígéretét és illúzióját.
Mi a megoldás?
Azt hiszem ezt a folyamatot megállítani már nem igazán lehet, de a környezetünkben, az otthonunkban, kisebb közösségekben teremthetünk olyan szigeteket, ahol van kapcsolat, méghozzá olyan kapcsolat, amiben biztonságban érezheted magad.
- Ehhez először próbáld ki, milyen a saját társaságodban lenni. Engedd, hogy a buszmegállóban megérezd, unatkozol. Hagyd, hogy a gondolataid befelé irányuljanak, vagy csak vedd észre, milyen szépek az őszi falevelek. Röviden: ne vedd elő a mobilod minden percben, amit nem tölt ki valamilyen feladat.
- Figyeld meg, mire használod a telefonodat: ami várhat, várjon. A kapcsolódást erősíti az a tevékenység vagy sem? Egészen más valakivel üzenetet váltani, mint random videókat nézegetni. Utóbbiból azt javaslom, minél kevesebbet fogyassz, mert eltereli a lényegről a figyelmedet.
- Tedd el a telefonodat az asztalnál, amikor együtt esztek, és ha nincs életveszély vagy halaszthatatlan feladat, próbálj meg odafigyelni arra, mit mond a gyereked munka után, anélkül, hogy a képernyőt néznéd. (Milyen egyszerűnek tűnik leírni, pedig én is, mindannyian küzdünk ezzel sokszor).
Ha a gyerekednek példát akarsz mutatni, magaddal kell kezdened. Ez a levél abban próbál segíteni, hogy értsd, mi az okoseszközök egyik ára, és hogyan tudod erősíteni azt a belső védelmi rendszert, amiből aztán örömteli, élhető kapcsolatok születnek. Ha ez megvan, egészen mást fog jelenteni a fejlődésben, ha mesét kapcsolsz a gyerekednek időnként.
A digitális nevelésről szóló kurzusomban külön modul foglalkozik a kötődéssel, és az AI hatásaival is, itt találod a részleteket: https://jantekgyongyver.hu/eleg-jo-digitalis-szulo/
Fotó: Fortapan/Kinszki Imre