A gyereked egy olyan világban nő fel, ahol a képernyő jelen van. Te pedig próbálsz jól navigálni ebben a bonyolult világban, egyensúlyozva a különböző szerepeid és feladataid között.
Ez a program ebben segít. Nem kész szabályokat ad, hanem szempontokat és megértést. Így olyan tudást kapsz, amire később is tudsz támaszkodni.
Próbálunk jól csinálni valamit, amihez nincs igazán mintánk.
Szabályokat állítunk, alkudozunk, vagy elengedjük a gyeplőt, és nem szabunk kereteket.
Néha működik. Aztán mégsem.
És közben ott feszülhet benned a kérdés:
Ez most valódi probléma — vagy csak annak tűnik?
Tényleg gondot okoz, ha egy gyerek digitális eszközöket használ, vagy egyszerűen alkalmazkodnunk kell a modern világ körülményeihez, mert ez az élete rendje?
A kihívás hidd el, valódi – és erről részletesen beszélek is nektek a kurzus elején.
A képernyő lényegében megváltoztatta azt a közeget, ahol a gyerekkor fontos történései zajlanak. Talán a leglényegesebb kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, hogy a fejlődés mely pontjain avatkozik be a képernyő? Milyen fejlődési feladatoktól veszi el az időt és energiát?
És persze hogyan hat a “kütyü” az idegrendszerre, a kapcsolatokra, a gyermek életére.
Ezért nem elég azt tudni, mit tegyél, hiszen a gyerek nem egyenlő a viselkedésével.
Azt is érteni kell, mi történik. A keretek és szabályok sokszor nagyon hasznosak, de mechanikusan alkalmazva őket visszafelé is elsülhetnek.
Egy átfogó szemléletet, ami által
És igen — szó van konkrét helyzetekről is:
Egy végiggondolt, érthető, rövid részekre (7-20 perc közötti terjedelmű) tagolt előadássorozatot hallgathatsz, ahol a dolgok nem csak elhangzanak, hanem össze is állnak a fejedben, egy komplex digitális nevelési keretrendszerré.
Van benne magyarázat. És van benne gyakorlat is. A kettő együtt.
Megérted a gyereked, megérted az okoseszközök hatását, és talán magadat is. Ez teszi lehetővé, hogy hosszú távon változtass, és rugalmasan a családodra szabd a szabályokat.
Egy 75 oldalas munkafüzet segíti az anyag feldolgozását, valamint letölthető anyagokat találsz a családi keretek kialakításához. Ezt pdf-ben, vagy fizikai formában is kérheted.
A programnak nem része az egyéni tanácsadás vagy csoportos konzultáció, de minden fejezet végén lehetőséged lesz kérdezni.
Ezekre a kérdésekre írásban válaszolok havonta, és a fiókodban fogsz találni egy egyre gazdagodó kérdés-felelet szekciót (anonimizálva). Negyedévente szeretnék személyesen is találkozni veletek, hogy ezeket a kérdéseket, vagy újakat megválaszoljak nektek.
Ha úgy érzed, szükséged van még inkább rád szabott segítségre, szeretettel ajánlom Mittli Éva kolléganőmet, aki ugyanezt a szemléletet képviselve kalauzol benneteket a szakértelmével.
Mi változott valójában, és mihez érdemes viszonyítani?
Mi az, amire a gyereknek valóban szüksége van? Hogy ne csak elvenni tudj – hanem helyettesíteni is.
Mi történik a háttérben a figyelemmel, alvással, kapcsolatokkal, mikor van valódi probléma, és mire hat a képernyő?
Milyen helyzetekkel találkozhat a gyerek, és hogyan lehet ezekre reagálni? – hogy ne félelemből dönts, és ne is halogasd a nehéz beszélgetéseket
Ebben a modulban kapcsolódik össze a kötődés, a dackorszak, a határok kérdése a képernyő tudatos használatával.
Hogyan lehet saját, működő rendszert kialakítani, ami nem csak papíron működik.
Azoknak, akiknek fontos az átfogó szemlélet, amikor megoldásokat keresnek.
Akiknek szempont, hogy az elhangzottak mögött legyen tudományos háttér és szakmai hitelesség.
Akiknek előny, hogy a gyermek fejlődése és alapvető szükségletei is részét képezik a rendszernek, és valódi, mélyreható változást akarnak.
Akik tudják, hogy gyereket nevelni egyszerre gyönyörű és nehéz dolog, és akik szeretnék a valódi gyerekkort minél tovább megőrzni a gyermekük számára.
Árral szemben úszó “pisztráng” szülőknek, akik megerősítésre vágynak.
0-14 éves gyerekeket nevelő tanuni vágyó felnőtteknek
Jantek Gyöngyvér, klinikai szakpszichológus, a Pisztrángok, szevasztok! szerzője.
Egy négy gyerekes anya, aki sokszor maga is tanácstalanul áll a mindennapi helyzetek előtt, és nincs mindenre kész válasza. Örök kereső, aki utánaolvas a dolgoknak, és igyekszik minél jobban megérteni az őt körülvevő világot – így a digitális kérdéseket is.
Oktató, tanár, aki szívesen megosztja a tudását azokkal, akik nyitottak erre.
Ez nem egy egyszer végignézhető anyag, hanem egy olyan szemlélet, amihez vissza lehet nyúlni, amikor kérdésed van.
7 modul, több, mint 7 órányi feliratozott videóanyag, munkafüzet, letölthető anyagok, ajándék hangoskönyv-fejezet Zsurzs Katalin előadásában.
Ellenőrzött, szakmai tudás, klinikai tapasztalat és szülői sajátélmények.
Rengeteg megspórolt vita és káros hatás, ha sikerül időben beavatkoznod és változtatnod, vagy akár megelőznöd bizonyos problémákat. Sőt, amit kapsz, a teljes nevelési szemléletedre hatással lehet, és bőven túlnyúlik a digitális kereteken.
Ez a kurzus sem kínál megoldást mindenre. Szakemberként nem ígérek irreális dolgokat, nem gondolom, hogy pusztán a kurzus végighallgatása csodaszerként hatna a családra, hiszen a terápiás munkában látom, hogy a változáshoz idő és sok-sok energia kell.
Amit ígérek: ha értő módon meghallgatod a kurzust, és igyekszel a gyakorlatba ültetni az ott hallottakat, már néhány hét alatt kompetensebbnek érzed majd magad a digitális kérdésekben szülőként. Sőt, sok más területen is.
Ha még maradt benned kérdés, ajánlom ezt a videót neked, és emailben is kérdezz bátran: info@jantekgyongyver.hu
76 oldalas kiadvány, ami segít a gyakorlatba ültetni a hallottakat. Képernyőhasználat szerződésminta, szülői megállapodás, változást segítő terv lépésről-lépésre. Bekötve, jó minőségű papírra nyomatva. (A várható szállítási idő augusztus)

Készítsd fel a gyereked az online világ kihívásaira izgalmas történetek és beszélgetésindító feladatok segítségével! A 9 éves Samu a családjával tölti a nyári szünet első heteit a nagyszülők vidéki házában. 7 éves húga, Janka mellett két kamasz unokatestvére, Anna és Andris is csatlakozik hozzájuk. A gyerekek világa gyönyörű, de nem egy vattacukorral kibélelt, sziruppal lelocsolt tökéletes világ. Nem! Nekik is megvannak a maguk kihívásai, őket is érik bántások, küzdenek a saját testük elfogadásával, a közösségi média által generált irreális elvárások torzításával. Találkoznak a pornográfiával (sajnos sokszor hamarabb, mint azt a szülők gondolnák), kiközösítéssel offline és online is, és a lista nem teljes. Megnézem.

A magam kedve és tempója szerint válni azzá, aki szeretnék lenni – ebben támogatja meg ez a gyönyörű könyv a lányokat, a kamaszkor kezdetétől a végéig. Külön erénye, hogy a testpozitív szemléletet egyszerűen, kedvesen, kézzelfoghatóan adja át minden szinten, arra fókuszálva, mi mindenre képes a testünk és mennyi öröm lehetősége, a sütievéstől a jóleső mozgáson át a pihenésig. Ha visszamehetnék az időbe, odaadnám a 12 éves önmagam kezébe, és biztos vagyok benne, hogy rengeteg tudást és önbizalmat merítene belőle. Szerencse, hogy most pedig itt a lehetőség a mostani kamaszlányok számára, hogy olvashatják ezt a könyvet, amelynek minden oldalából süt: “elég jó vagy itt a nagy változás közepette is”. Megnézem.

36 000,00 Ft Original price was: 36 000,00 Ft.29 000,00 FtCurrent price is: 29 000,00 Ft.