Tudatos táplálkozás, tudatos gyereknevelés, tudatos internethasználat – a csapból is ez folyik, de vizsgáljuk meg alaposabban, hogy mit is jelent egyáltalán a tudatosság, és lehet-e egy gyerek tudatos internethasználó?
Ismeret és tudás
A “tudatos” viselkedéshez, eszközhasználathoz elsősorban – nem túl meglepő módon – tudásra van szükség az adott területről. Nem lehet tudatosan gyereket nevelni, az alapvető életkori sajátosságok ismerete nélkül. Nem tudunk tudatosan táplálkozni, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy mi a különbség a fehérje és a szénhidrát között, és nem tudjuk tudatosan használni az internetet, ha fogalmunk sincs, mit jelent az, amikor már túl sokat használjuk, és hogyan tehetünk ellene. Az ismeret, a tudás tehát az alap.
Készségek és gyakorlati alkalmazás
Erre épül rá a megszerzett információ gyakorlatba ültetése. Hiszen attól, hogy elolvastam három gyereknevelési könyvet, és tudom azt, hogy nem kéne a gyerekemmel üvöltözni, az még nem fogja garantálni, hogy nem fogok időnként üvöltözni a gyerekemmel. Az, hogy valalki tudja, hogy nem egészséges este tízkor többezer kalóriányi ételt elfogyasztani, nem jelenti, hogy ez nem fog többé megtörténni, például azért, mert az akaraterő, érzelemszabályozás területén nincsenek meg azok a készségek, amik segítenének más módon kezelni az impulzusainkat. Tehát a tudás mellett a “tudatosság” alapfeltétele, hogy rendelkezzünk olyan készségekkel, amik lehetővé teszik a tudásunk alkalmazását. Ilyen készség a teljesség igénye nélkül az akaraterő, a késleltetésre való képesség, az érett érzelemszabályozás, a hatékony problémamegoldás és az önuralom.
Ismeret és készségek együttese – e kettő nélkül nem lehet tudatosságról beszélni. Mi a helyzet vajon a gyerekekkel? Lehet-e egy gyerek ebben az értelemben tudatos internethasználó?
A válasz egyszerre igen, és nem.
Elméletileg fel lehetne építeni modern oktatási módszerekkel egy olyan tananyagot, ami lefedi az internethasználat során felmerülő legfontosabb témákat (erőszakos tartalom, pornó, cyberbullying, adatbiztonság, függőség, hogy csak néhányat említsek). Ha mind az iskola, mind az óvoda, és persze a szülő is igyekszik a tudásátadásra, a gyerekeknek kb. tízéves korára lehet egy olyan tudása, ami segít nekik biztonságosan elnavigálni a digitális világban.
A problémát abban látom, hogy ezt sem tesszük meg. A gyerekek jóval előbb kezdenek el okoseszközöket használni, minth ahogy a tudást ezzel kapcsolatban megszereznék.
A nagyobb baj pedig az, hogy a tudatosság másik feltétele, a gyakorlati alkalmazáshoz szükséges készségek, vagyis az akaraterő, a kontrollképesség, a türelem, a várakozásra való képesség és egyebek a gyerekekben és igazából még a kamaszokban is viszonylag éretlenek. Még ha rendelkeznek is ismeretekkel egy adott dologról, amikor jönnek az impulzusok, amikor a kortársnyomás érvényesül, amikor ott van az az alkalmazás, és csak meg kéne nyitni, akkor többnyire felül fog kerekedni a gyerekekben a vágy, az impulzus. Tehát a tudatosság másik alapvető feltétele, a készségszintű alkalmazás egy bizonyos életkorig (beszéljünk most a 14 év alattiakról) még nagyon képlékeny módon van meg, ami miatt nekünk szülőknek kell a kereteket tartani a digitális eszközhasználat terén is.
És akkor egy kis kitérő, ami egyáltalán nem mellékes. Vannak olyan klisék, amiket évek óta hallok, és évek óta nem tudok igazságként elfogadni. Féligazságként, csúsztatásként tartom őket nyilván, melyek kellő árnyalással persze működőképessé csiszolhatók, de eredeti formájukban szerintem még károsak is.
Miről is beszélek:
“Az internet ugyanolyan eszköz, mint a kés, azt is lehet jól és rosszul használni.”
“Minden korszakban félünk az újdonságoktól, a változástól, a haladástól. Az internet és az okoseszközök is ilyenek, és csak azért tartunk tőlük (már aki tart), mert újdonságként hatnak”
Az internet és az okoseszközök nem ugyanolyan eszközök, mint bármelyik offline eszköz, ami nem küld neked értesítéseket, ha éppen nem használod. A kés, a bicikli, a kerék, az autó “egyirányú” eszközök. Ha akarod, használod. Te használod azt. Az okoseszköz ezzel szemben téged is “használ”, még ha nem is tudatosan teszi, hiszen információkat gyűjt rólad, hiszen a figyelmeddel, az időddel és az életeddel (idő = élet) fizetsz az úgymond ingyenes alkalmazásokért. Az okoseszközök többsége arra van kitalálva, hogy egyre többet, használd, arra van optimalizálva, hogy minden a kedved szerint történjen, olyan dolgokat dobál fel neked, amik téged érdekelnek, ettől még vonzóbbak lesznek, és még több használatot generálnak.
Az internet és az okoseszközök valóban eszközök. De: nem ugyanolyan “súlycsoportban” versenyeznek, mint a hagyományos, offline társaik. Valóban lehet őket jól használni, de sokkal nehezebb, mint a világegyetem eddigi bármelyik eszközét, amit valaha az ember feltalált.
Ráadásul én emberként a saját intelligenciámmal és készségemmel, akaraterőmmel ülök az egyik oldalon, a képernyő másik oldalán ott van a mesterséges intelligencia, és a rengeteg algoritmus, amit a világ legokosabb emberei hoztak létre, mindez ráadásul egy bonyolult rendszerbe összegyúrva. Aránytalan “küzdelem”, nem?
Mi van akkor, amikor egy három, öt, nyolcéves gyerek fogja a kezébe az “univerzumot”? Nem kérdés, hogy tudatos használatról nem beszélhetünk. Éppen ezért amellett, hogy hiszek abban, hogy tanítanunk és segítenünk kell a gyerekeinket abban, hogy az információ, a tudás, az ismeret a birtokukban legyen, emellett még inkább a készségeik fejlődését érdemes támogatnunk, hogy képesek legyenek ebben az arénában megállni. És itt jön egy újabb paradoxon, ígérem, mára az utolsó: a tudatos internethasználathoz szükség van például arra, hogy tudjunk várni, hogy megtanuljuk az impulzusaikat késleltetni. Ha már egészen kiskortól rendszeresen, hosszabb időre a gyerekeink kezébe adjuk a telefont, amikor “zavarják” az étkezést, türelmetlenek, nem tudnak egyedül játszani, pontosan azokat a készségeket nem fogják megtanulni, amire a tudatos internethasználathoz később szükségük lenne.
A tudatos internet és digitális eszközhasználat egy cél, amire törekednünk kell, és amire a gyerekeinket is segíthetünk eljuttatni, mind a tudás átadása, mind a készségek kialakítása által. Ehhez viszont évekre van szükség és fokozatosságra. A készségek kialakulása pedig az offline térben kell, hogy megkezdődjön, hogy aztán legyen mire építkezni az online világban is.
