Barátság
Vékony fonalak ritmikus egymásutánja.
Alul, fölül, alul, fölül, sorról-sorra, oda-vissza:
az egyik te vagy, a másik én.
Találkozásaink szövetét a csend, a hallgatás, az odafordulás,
a megértettség, az együtt sírás és együtt nevetés gyengéd ujjai fonják.
A szálak lassan fonódnak egymásba, a gyenge anyag egyre erősebb.
Ölében megmarad az irgalom, ráncaiban elbújhat a harag és lágyan hullámzik a távolság.
Szavak kapaszkodnak össze és a szövet - mintha élne - lélegezni kezd,
belekap a szél és mi csak nézzük a színeit,
a szabálytalanul is szép kacskaringós mintát, ami a sorsunk fájdalmasan igaz rajzolata.
Másunk nem volt, így sebezhetőségünk vékony fonalaiból szőttünk szövetet,
és mikor hideg volt, betakartuk egymást.
(Az illusztráció Horváth-Vida Salomé munkája)
